A Magyar Szabadság Éve

Mikó Zsuzsanna

a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója

1969-ben született, jogtörténész, főlevéltáros. A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán 1992-ben történelem–könyvtár, 1996-ban pedig olasz szakos diplomát szerzett. Ezt követően az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 2000-ben levéltárosi, 2002-ben pedig jogi diplomát szerzett. 1992 és 1996 között a Zala Megyei Levéltárban, 1996 és 2004 között Budapest Főváros Levéltárában dolgozott levéltárosként. 2004 és 2010 között a Magyar Országos Levéltár főosztályvezetője, 2010-től megbízott főigazgató-helyettese, 2011-től megbízott főigazgatója, majd 2012-től főigazgatója. Fő kutatási területét a Budapesti Népbíróság szervezetének és működésének története, illetve az 1956-os forradalom utáni megtorlás jogszolgáltatási szervezetének története jelentik. Legutóbbi, Majtényi Györggyel és Szabó Csabával közösen összeállított forráskiadványa Rendszerváltozás Magyarországon 1987–1990 címmel jelent meg lemezen. Az 1956-os Emlékbizottság történész munkacsoportjának tagja.

Hírek