A Magyar Szabadság Éve

Vargha Tamás: A világ bámulta a magyar ’56 csodáját

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tizenkét napja, a mártírok helytállása alapjaiban rengette meg a szovjet hatalom és a kommunizmus megdönthetetlenségének hitét – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, az 1956-os Emlékbizottság tagja Budapesten, a Rákoskeresztúri új köztemető 300-as parcellájánál a nemzeti gyásznap alkalmából tartott megemlékezésen.

Vargha Tamás az '56-os szervezetek közös megemlékezésén és koszorúzásán arról beszélt, hogy annak idején „a világ bámulta a magyar '56 csodáját”, az ifjúság, a munkásság kiállását, ám végül a forradalmárok túlerővel szemben, reménytelenül és segítség nélkül harcoltak a hideg árulás és a zsarnokság ellen.

A 60 évvel ezelőtt történteket felidézve az államtitkár azt mondta, a főváros és a vidék néhány napig függetlennek hitte az országot, gyászolták az elesetteket, politikai pártok voltak születőben, készültek a munkára, a diákság az egyetemre, amikor november 4-e hajnalán feldübörögtek a szovjet tankok, eldördültek az ágyúk. A reményt felváltotta a rettenet és a félelem, és ismét ránk tört az idegen hatalom hogy, visszaállítsa a zsarnoki államuralmát. Később vérbírák ítéletei sújtottak le a szabadság harcosaira, mártírjait jeltelen tömegsírokba földelték el vagy vak börtönök sorstalanságába, jövőtlenségébe zárták – fogalmazott Vargha Tamás.

A kormánypárti politikus szerint a ma élő utódok mégis büszkén idézhetik Albert Camus író szavait arról, hogy a legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben.

Katonai tiszteletadás mellett koszorút helyezett el a 300-as parcellában a központi mártíremlékműnél a kormány nevében Vargha Tamás, a Honvéd Vezérkar nevében Mudra József alezredes, a vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnokhelyettese, valamint Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke és Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója.

Néma főhajtással emlékezett az elesettekre és a kivégzettekre a Legfőbb Ügyészség nevében Lajtár István ügyészhelyettes, Székely Ákos, a Kúria Büntető Kollégiumának vezetője, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága nevében Dergán Ádám főigazgató. Tiszteletüket fejezték ki az '56-os hősök emlékét őrző és ápoló civil szervezetek, továbbá az LMP nevében Hajdu Mária, a párt emlékezetpolitikai szakszóvivője.

Hírek