A Magyar Szabadság Éve

Tőkéczki László

az Eötvös Loránd Tudományegyetem habilitált egyetemi docense, tanszékvezetője

1951-ben született, történész. A Debreceni Egyetem, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem elvégzése után történelem–német szakos tanári oklevelet szerzett. 1975 és 1978 között a Landler Gimnázium tanáraként, 1978-tól pedig a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Kutatócsoportjának kutatójaként dolgozott. Az ELTE-n először az Pedagógiai Tanszéken neveléstörténetet tanított. 1989 után a Bölcsészettudományi Kar Művelődéstörténeti Tanszékének docense, majd habilitált tanszékvezetője lett. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat alelnöke, lapjának, a Valóságnak főszerkesztője. Dolgozott a Duna Televízió alapító kuratóriumának tagjaként, 1999 óta pedig a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának a tagja. Munkásságát 2014-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével ismerték el. Kiterjedt publikációs tevékenységet folytat, kutatási területe a legújabb kori magyar eszme- és politikatörténet. Történelmi arcképek II. című könyve 2013-ban látott napvilágot a XX. Század Intézet gondozásában. Az 1956-os Emlékbizottság történész munkacsoportjának tagja.

Hírek