Arról is beszélt: elolvasva, hogy mi ostobaságot összehordtak ellenünk az Európai Parlament határozatában, inkább legyünk büszkék rá, hiszen valójában nem találtak fogást Magyarországon. A világpolitika alakulásáról szólva kifejtette: Egy nagy átmenet közepén vagyunk, nem tudni, hogy ki kerekedik felül. A nyugati elit elvesztette a napirendformáló képességét és elvesztette az emberek szívét, bár botrányt még tud kelteni. Kérdésünkre, hogy írásaival miért igyekszik kijelölni a magyar politika irányát, Schmidt Mária leszögezte: “Gondolkozó és értelmező vagyok, nem politikacsináló. A migráció kérdésében ugyanakkor nem látok középutat: vagy megvédjük a külső határainkat, vagy vége a dalnak.”  A történész, aki az 1956-os Emlékbizottság társelnöke is egyben, beszélt az emlékév sikereiről is, megjegyezve, hogy a baloldali értelmiség a saját belügyeként akarja kezelni ’56-ot és az ő narratívájukba holmi szabadságharcosok nem rondíthatnak bele. “Mi meg visszavesszük tőlük és visszaadjuk annak, akié: a magyar nemzetnek” – fűzte hozzá.

Ön a napokban megkapta a Német-Magyar Barátság díját, ami azért is meglepő, mert úgy tűnik, hogy ez a barátság már nem létezik…

Hogyne lenne német-magyar barátság! Ne keverjük a dolgokat: még akkor is van, ha a német médiaelit különösen utál minket! A díjat a negyedszázados Budapesti Német Gazdasági Klub adományozta, elismerve, hogy a német politika, történelem és kultúra jelentősebb személyiségeinek bemutatásával sokat tettem az együttműködésért. Megtiszteltetés volt átvenni a díjat!

Pedig különösen fájó volt, hogy amikor az Európai Parlament a közelmúltbeli határozatával antiszemitának, rasszistának és antihumanistának bélyegezte a magyarokat, a német szövetségeseink, akik a rendszerváltáskor rengeteget segítettek nekünk, nem álltak ki mellettünk, inkább kisomfordálnak az ülésteremből.

Maguk a német emberek ugyanolyan józanok és normálisak, mint a magyarok. A hatalmon lévő, ’68-as szellemiségű német elit azonban nem Németország egészét képviseli. Ráadásul ennek az agymosott, egyszerre agresszív és megfélemlített német elitnek is – hogyan fogalmazzak finoman? – a kevésbé tehetséges része ül Brüsszelben. Az Európai Parlament szegénységi bizonyítványa, hogy egy ilyen, Soros-kompatibilis határozat-tervezetet fogadott el ellenünk! Olvasva, hogy mi ostobaságot összehordtak benne, inkább legyünk büszkék, hiszen valójában nem találtak fogást Magyarországon.

Valóban el lehet intézni egy legyintéssel, hogy az Európai Unió parlamentje egy minden jóérzésű magyart megsértő szöveget szavazott meg?

Természetes, hogy kinyílik a bicska a zsebünkben a határozatot olvasva, de azt javaslom, nyugodjunk meg! Amerikában és Európában kinőtt egy elit, amely mára teljesen elszakadt a valóságtól, bukásra áll, és utóvédharcokat folytat a pozícióiért. Ez az orientációs válságba került, leromlott elit nem képes irányítani, csak fut az események után és diktálni próbál. Hiába akarják saját, liberálisnak becézett, de valójában bolsi ideológiájukat furkósbotként bevetni ellenünk, ez már nem fog menni, mert mi nem vetjük magunkat alá ennek a szánalmas őrületnek. Ne haragudjanak, de komoly, hogy az EU parlamentje a Magyar Tudományos Akadémia Lukács György Archívumának a sorsáért aggódik? Mi közük hozzá? Azt sem fogják fel, hogy amit összehordtak, az a tudományos szabadság megsértése, hiszen az Akadémiát és a hagyaték sorsát kézben tartó alapítványt minősítik, és az egész egyébként is egy partikuláris kérdés.

Mondjuk az is szégyen, hogy a vörös terrorista Lukács emlékgyűjteménye és a filozófiai iskolája a rendszerváltás után még negyed évszázadig nagy becsben volt tartva az Akadémián…

Ezen a történészeknek jól el is kell vitatkozniuk, de az uniónak semmi köze egy magyar tudományos vitához. Beleszóltunk mi valaha abba, hogy Belgium vagy Luxemburg kinek, hogyan ápolja az emlékét? Annyira abszurd az egész, hogy nem is kell tovább magyarázni! Ugyanide tartozik, hogy van képük beleszólni abba, ha a magyar bíróság elítéli a magyar határ ellen támadást vezető „szír-ciprusi” bevándorlót, vagy az orrunk alá dörgölik, hogy az Európai Bíróság évekkel ezelőtt miként adott igazat Baka András volt főbírónak. Az Európai Parlament akciója teljesen abnormális, egyetlen célja volt csupán: Magyarország megalázása.

Németország megfizet majd a tévedéseiért

Konrad Adenauer vagy Helmut Kohl, a német kereszténydemokrácia nagyjai vajon Angela Merkelt vagy Orbán Viktort pártolnák ebben a vitában?

Ez nagyon nehéz kérdés, mert ha rajtuk múlna, egész biztosan nem fajult volna idáig a dolog. Adenauer egyik legutolsó figyelmeztetése az volt, hogy ne csak Nyugatra, hanem Keletre is figyeljenek a németek. Kohlnak pedig az volt a véleménye, hogy Németországnak a kis országokat megkülönböztetett módon kell kezelnie és nem nagyhatalmi gőggel. Az a német külpolitika, amely mára a teljes közép-európai térséget szembe fordította Németországgal, nekik is nagyon rossz pálya. A megalázás, amit velünk csináltak, vagy ahogy a lengyelekkel viselkednek, Németországnak nagyon-nagyon sokba fog kerülni. Kohl és Adenauer hálás lenne Orbán Viktornak, amiért lezárta a déli határt és megmentette Németországot annak az inváziónak a folytatásától, amit 2015-ben láttunk. Ha mi nem lépünk, már belefulladtak volna a migránsáradatba, így nyertek pár évet.

Lehet azt mondani, hogy a ma már szépkorú Kohl tanítványaként és ifjú tehetségként tekintett Orbán Viktorra?

Hogyne! Orbán Viktor, amikor 35 évesen megnyerte a választásokat és azelőtt állt, hogy miniszterelnök legyen, az első telefonhívását Helmut Kohlhoz intézte. Megkérdezte tőle, mire figyeljen miniszterelnökként, mire a német kancellár meghívta egy hosszú beszélgetésre. Ugyanez történt Emil Constantinescu román elnökkel, ő is példaképként és mentorként tekintett Kohlra, aki nem véletlenül forszírozta, hogy  Közép-Európa az unió részévé váljon. Ehhez képest Angela Merkel elfelejtette, hogy ő nem egy nyugati ország kancellárja. Hiszen Németország sosem volt nyugati, Németország középen van, ebben rejlene az ereje és a hivatása. És ha megpróbálja magát átpozicionálni a Nyugatra, abba bele fog bukni. Ebből is látszik, hogy a német elit rosszul szolgálja a nemzetét.

Nyilván a ’68-as nyugati baloldaltól Ön sem remél sokat, de elképzelhetőnek tartja-e, hogy a nyugati jobboldal, a néppárt észhez tér és visszalép az eredeti útjára?

Mindenféle szempontból változás előtt állunk. Akik nem értik meg, hogy a XXI. század nem a XX. század folytatása, ahogyan az sem a XIX. század folytatása volt, hanem teljesen új feltételeket teremt itt Európában is, bukni fognak. Ha elemezzük a mostani választásokat, azt látjuk, hogy a szociáldemokrácia eltűnik, mert a ploretariátus, mint osztály (szemben a marxi elméletekkel) megszűnt. Evvel együtt a baloldali pártok is felszívódnak, Franciaországban már ki is hullottak, Ausztriában oszladoznak és Németországban is a lejtőre kerültek. Helyüket a radikális protesztpártok foglalják el. A konzervatívnak nevezett pártok pedig vagy be tudnak mozdulni középre és átveszik, amit a baloldaltól érdemes, vagy ők is kihullanak és eltűnnek szépen lassan.

“Egy nagy átmenet közepén vagyunk”

Azért ne verjük át magunkat, a közelmúlt választásai nem azt mutatják, hogy a józan konzervatív politika előretör Európában! Ön nem úgy látja, hogy liberális percemberek és médiapártok nyerik a választásokat?

Az amerikai elnökválasztás bebizonyította, hogy nem mindig az elit által preferált jelölt győz. Ott az elit – kiegészülve a fake newsra építő mainstream médiával – azóta sem tud ebbe beletörődni. Olyan példátlan hadjáratot kezdtek Trump ellen, ami túlmutat a demokrácián, hiszen bármilyen eszközt megengednek maguknak az elnök remélt megbuktatásához. Ilyen attakra nem nagyon emlékszem. Franciaországban megválasztottak valakit, akiről senki nem tudja, hogy micsoda is valójában, miközben ne felejtsük el, hogy a kommunisták 20 százalékot kaptak az elnökválasztáson, Le Pen pedig 30 százalék felett. Tehát az ország fele radikális változást akart. Egy nagy átmenet közepén vagyunk, nem tudni, hogy ki kerekedik felül. Látszik, hogy rutinból, a régi módon már nem fog menni. Hiába tesz úgy a nyugati elit, mintha kézben tartaná a dolgokat, rég túllépett rajtuk az idő. Az elit hozzászokott ahhoz, hogy a kommunikáció az ő monopóliuma, ő adja minden esemény, történés magyarázatát, ő mondja meg, hogy miről mit kell gondolni. Pedig az internettel elvesztette a napirendformáló képességét, az emberek sokkal inkább hisznek a barátaiknak és ismerőseiknek, mint az elitnek. Erről szól Trump győzelme, aki egy fél mondatos poszttal lesöpörte ezeket. Botrányt még tudnak kelteni, de az emberek szívét már elvesztették. És aki elveszti az emberek szívét, az a szavazatuknak is búcsút mondhat.

Azért a fél mondatos posztért bocsánatot kért a Twitter alapítója, mondván, ha cenzúrázta volna a szolgáltatását, most nem Trump lenne az elnök.

Mert összeveszett benne az elithez való vonzalom és a biznisz kívánalma. Viszont ha ő tényleg cenzúrázni fogja a Twittert, vagy Zuckerberg tovább cenzúrázza a Facebookot, majd lesz más helyettük. Magyarországon szabad a sajtó és az internet, amit mondjuk, Németországról nem lehet elmondani. Mindenesetre a kommunikáció szabad áramlását utoljára Sztálinnak sikerült megfékeznie, ma már ez nem megy.

Ország határ nélkül…

Az európai politika jövője a témája az Ön néhány nappal ezelőtti monumentális írásának is, ami a „Tojás héj nélkül, ország határ nélkül” címet kapta. Jól érezzük-e, hogy Ön ezekkel a cikkekkel igyekszik kijelölni a helyes kormánypolitika irányát?

Gondolkozó és értelmező vagyok, nem politikacsináló. Ám nem csak én gondolom, hogy a migráció kezelése ma Európa legfontosabb ügye. Ma már közismert, hogy sokmillió ember áll útra készen Európa felé. Azt sem én találtam ki, hogy Soros György ezeknek a migránsoknak a beutaztatásában érdekelt, hanem ő maga mondta el.

Oké, de nekünk magyaroknak az a fő dilemmánk, hogy tényleg nekünk kell-e megint görbe szablyával kirohanni a várból, nekünk kell-e tövestől kicsavarni a pofonfát, amíg a többiek lapulnak?

Nekem értelmiségiként könnyű radikális és bátor megoldásokat javasolni, a kormánynak azonban a reálpolitika talaján kell maradnia. De őszintén mondom, ebben a kérdésben nem látok középutat: vagy megvédjük a külső határainkat, vagy vége a dalnak. Mi 150 évig éltünk török uralom alatt, és mire elmentek, a négy és félmillió magyarból alig maradt több mint egymillió. Mi már ezt egyszer megszenvedtük és nem szeretnénk repetázni. A Habsburg-birodalom és a dualizmus idején a magyar királyoknak, osztrák császároknak volt egy fontos döntésük: nem veszünk részt a gyarmatosításban. Ennek a döntésnek voltak előnyei és hátrányai is, de tény, hogy így történt. Tehát semmiféle felelősséggel nem viseltetünk azok iránt, akik most útra akarnak kelni. Ott vannak az anyaországok, akik odamentek óberkodni és még mindig oda járogatnak bombázgatni. Akkor tessék most önállóan megoldani a problémát! Mi természetesen nem vagyunk szívtelenek, mi imádkozunk értük és erőnkhöz képest minden támogatást megadunk nekik, de nem akarjuk a nyakunkba venni a gondjaikat, a sorsukat. A migránsok bátran kopogtassanak Franciaországban, Nagy-Britanniában, Hollandiában és Belgiumban, de nekünk ehhez semmi, de semmi közünk nincs. Ezt a lengyelek, a románok és mindenki más nevében mondhatom. Viszont Ausztriának és Németországnak nagy szívességet tettünk a határ lezárásával.

Talán majd egyszer megköszönik. Nem szeretném felbosszantani, de Karsai László az ÉS-ben Önt olyan történelemhamisító áltudósként állította be, aki még Rogán Antalt is megmérgezte, hogy a közös holokauszt-megemlékezésükön ő hazug képet rajzoljon a Karsai szerint tömeggyilkos Horthyról….

Ha kérhetem, komoly dolgokról beszélgessünk….

Mégiscsak az ÉS a legpedigrésebb balliberális műhely, ha ők ezt írják, ez a balliberális értelmiség véleménye is Önről.

És ennek mennyiben van relevanciája?

Arctalan senkik támadása

Azzal nyilván nem mondok újat, hogy az Ön személyének a támadásával a kormánypolitikát, vagy például az 1956-os Emlékévet próbálják hitelteleníteni. Most például azon háborog a 444.hu és a többi, hogy kikérték az emlékév költségvetését és kiderült, hogy nem ötven, hanem csak tízmillió forintba került Desmond Child Egy szabad országért című dalának felvétele, tehát itt valami turpisság lehet. Persze eszükbe sem jut, hogy esetleg ők hazudtak korábban.

Felkértünk egy dalszerzőt, akinek több mint háromszázmillió lemeze kelt el világszerte. Nem a tipikus „Magyarországon világhírű” művészről beszélünk, hanem egy valóban világhírű, és magyar érzelmű művészről. Ezt nem bírják elviselni. Először homofób támadást indítottak ellene, mert ők ezt is megengedhetik maguknak, utána elkezdtek mindenféle vadságot állítani a milliókról, amit sosem bizonyítottak be, végül pedig kigúnyolták, halszagúzták ezt a nagyszerű dalt. Mi azt mondtuk, hogy ötvenmillió forintba került volna, ha Child és a közreműködők nagy része nem ingyen vállalja a részvételt. Persze arról már nem írogatnak, hogy az epeömlésük dacára úgy hárommillió letöltésnél tart az Egy szabad országért! Hogy kórusok énekelik Szabolcstól Nógrádig! Ez nem számít. Az számít, ha ők hájpolnak valamit és megnézik négyezren. Mondjuk egy szubkultúra tagjaitól mást nem is lehet elvárni.

Attól nyilván nem kell tartani, hogy az Ön lelkét összetörik, de a produkcióban résztvevők miként viselték a támadást?

Nehezen. Szívüket-lelküket beleadták és nagyon rosszul esett nekik, hogy meghurcolták őket. De megnyugodhatnak, mert velük szemben ezek az arctalan senkik soha semmit le nem tettek az asztalra, persze a non-stop fikázáson kívül.

A másik nagy hiteltelenítő kísérlet, a Dózsa-Pruck vita is pikáns véget ért. Miután Eörsi László neomarxista áltörténész leporolta a Kádár-rezsim egyik aljas propagandainterjúját az ominózus „bűnbánó forradalmár” Pruck Pállal, elindult egy „vizsgálat” Eörsi munkahelyén, az 1956-os Intézetben, hogy ki is van az ominózus fotón. Láss csodát, megállapították, hogy nem Dózsa László szabadságharcos- színművész volt az óriásposzteren!

Semmiféle vizsgálatot nem folytattak. Összecsaptak egy botrányos pamfletet, tele mondatszerkesztési és helyesírási hibákkal. Maga Rainer M. János, és az intézet munkatársai is sokszor azonosítottak be tévesen 56-os hősöket, vagy helyszíneket. Persze mindez nem számít, csak hogy ügyeket kreáljanak. Dózsa egész életében kiállt a forradalom mellett, Pruck megtagadta azt és a kádári propaganda szolgálatába állt. Azon a kamaszkori fényképen egy forradalmár van. Dózsa László családja szerint Dózsa, Pruck Pál családja szerint Pruck. Az a ballonkabátos, vállán puskát hordó srác akkor a szabadságot védte, akárhogy is hívták őt. Ennek a szabadságszeretetnek az emlékét akarták megtámadni, és hát a fotó egy jó ürügy volt a támadásra. Rainer M. János legújabb kötetében, amit az Emlékbizottság támogatott, egyetlen képen sincsenek beazonosítva a szabadságharcosok. Az megfelel a tudományosságnak, hogy ő nem azonosít be senkit? Amikor megcsináltuk a Hősök falát, az 1956-ért kivégzett szabadságharcosok tiszteletére készített arcképcsarnokot, nekünk kellett felkutatni a kivégzettek fényképeit!

A forradalmat nem a baloldal, hanem a nemzet csinálta

Lehet, hogy őket sem érdekli, ki van a fotón, csak a szabadságharcosokat szeretnék – régi szokásuk szerint – lehazugozni, lekurvázni, leantiszemitázni és lecsőcselékezni?

Nem lepne meg. A baloldali értelmiség továbbra is a saját belügyeként akarja kezelni ’56-ot és az ő narratívájukba holmi szabadságharcosok nem rondíthatnak bele. Mi meg visszavesszük tőlük ’56-ot és visszaadjuk annak, akié: a magyar nemzetnek. Mert ezt a forradalmat a magyar nemzet csinálta! Lélegzetelállító pillanat volt, amikor egy emberként, együtt lépve indult el a nép. Nagyon nagy árat fizetett érte, de a legfontosabbért harcolt: a szabadságért és a függetlenségért. Na, ez az, amivel a baloldal nem képes azonosulni!

És az ország tudott vele azonosulni? Hamarosan, Nagy Imre és társai kivégzésének és újratemetésének évfordulóján lezárul az emlékév. Már nyilván lehet mérleget vonni, hogy átment-e az üzenet?

Igen. Azért dolgozunk, hogy mindenki keresse meg a saját hőseit. Balog Zoltán miniszter felvetése alapján országszerte büszkeségpontokat hoztak létre, a helyi hősök nevét írták fel a falakra, az oszlopokra, a legkisebb falvakban is voltak programok, megmozdult az ország. Filmjeinkkel megmutattuk, hogy sok hős él még közöttünk, és mi köszönetet mondtunk nekik és azoknak a külföldieknek is, akik segítettek a menekülőknek. Emelkedett emlékév volt, a köszönetről szólt, a büszkeségről és a háláról. Persze ezeknek a fikaújságíróknak ez nem számít, őket nem érdekli a haza és az, hogy mi büszke magyarok vagyunk.

Egyes baloldali lapokban ellentétet vizionálnak Ön és az LMP-ben politizáló fia, Ungár Péter között egy 24-hu-s interjú okán. Valóban éket verhet anya és fia közé a politika?

Nagyon büszke vagyok a fiamra. Önálló személyiség, ahogy én is az vagyok. Nagyon szoros szeretetkapcsolat van köztünk.

(Fotók: Terror Háza Múzeum)