A Juta-domb az 1956-os fegyveres ellenállás egyik legfontosabb állomása volt: a Maléter Pál honvédelmi minisztert foglyul ejtő szovjetek itt sorakoztatták fel erőiket november 4-én hajnalban, hogy aztán támadást indítsanak Magyarország ellen. Bár a szovjet csapatok gyors előrenyomulásra számítottak, a pesterzsébeti és a soroksári nemzetőrök nem várt, kemény ellenállást tanúsítottak, és az idevezényelt esztergomi tüzérség segítségével több harckocsit, sorozatvetőt és tehergépkocsit is kilőttek.

A Juta-domb ugyan nem tudta megállítani a Vörös Hadsereg Forgószél-hadműveletét, de napokig feltartóztatta azt. A megtorlás ehhez mérten véres és kegyetlen volt.

A szoboravatón Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere, a pesterzsébetiek és a soroksáriak közös emlékművének nevezte az alkotást. A kerület vezetője arról beszélt, a szobor felállításával egy olyan emlékhely jött létre, „amely felhívja a figyelmet azokra az eseményekre, amelyek itt zajlottak, és emléket állít nemcsak a résztvevőknek, hanem a szabadság gondolatának is.”

P. Szabó Ernő művészettörténész beszédében kiváló köztéri alkotásnak nevezte a Helsinki út és a Lenke utca kereszteződésénél felállított szobrot. A szobrászt méltatva úgy fogalmazott, „nincs talán szebb és jobb példa eddigi művészetében a drámaiság és a monumentalitás találkozására”, mint ez az alkotás, amely az 1956-os forradalom és annak résztvevői előtt tiszteleg.

A szoboravató ünnepségen Marosi Endre hadtörténész az ’56-os események pesterzsébeti és soroksári vonatkozásait idézte fel. Elmondása szerint „Pesterzsébet és a Juta-domb nélkül nem lehet leírni az 1956-os forradalom és szabadságharc hadtörténetét.” Emlékeztetett, az itt harcoló, Esztergomból érkezett légvédelmi tüzérek, valamint a nemzetőrök együttműködése adta „az egyetlen olyan győzelmet november 4-én, amit a Magyar Néphadsereg zárt alakulata szovjet csapatok felett aratott.”

Az emlékmű létrejöttét az 1956-os Emlékbizottság támogatta.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán