A Magyar Szabadság Éve

Megjelent a Remény és Pokol 1956 című dobozkönyv

Azt a reménységet, amit október 23-a üzent nekünk, örökül kell hagynunk gyermekeinknek és unokáinknak – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent „Remény és Pokol 1956” című dobozkönyv bemutatóján, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

Az idén 65 esztendős Zrínyi Kiadó megbízott vezetője, dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy beszédében megköszönte a dobozkönyv létrejöttében együttműködő személyek és szervezetek munkáját. Mint mondta: „egy kiadó számára mindig ünnep egy könyv megjelentetése, bemutatása”. Ezt követően Isaszegi János ismertette a kiadó elmúlt időszakban elért kiemelkedő eredményeit is, amelyeket különböző szakmai fórumokon nyert el.

Dr. Horváth Miklós hadtörténész, a Kommunizmuskutató Intézet munkatársa, a kötet szerkesztője felelevenítette a kiadvány létrejöttének körülményeit. Elmondta: a téma komoly kihívás elé állította a közreműködőket, de a csapatmunkának köszönhetően sikerült ezt magas színvonalon megvalósítani. Horváth Miklós kiemelte, a dobozkönyv különleges mellékleteivel nemcsak az olvasók, hanem a pedagógusok számára is rendkívül hasznos lehet.

A kötet címére utalva Vargha Tamás rámutatott arra, hogy a ,,remény” és a „pokol” szavak érzékeltetik mindazt, ami 1956. október 23-a és november 4-e között történt Magyarországon. Az október 23-i eseményeket követően feléledt a remény, hogy több mint egy évtizednyi elnyomás után hazánk végre felszabadul a szovjet megszállás alól. A szabadság érzése azonban gyorsan szertefoszlott a november 4-i szovjet intervenciót követően. Mégis ez az alig kéthetes időszak az egyik legszebb a magyar nemzet történelmében, amelynek érzését örökül kell hagyni az eljövendő nemzedékre – fogalmazott az államtitkár. „A legfontosabb, hogy ezt a könyvet ne csak olvassuk, hallgassuk, hanem adjuk oda gyerekeinknek, unokáinknak, hogy ők is nézzék hallgassák és forgassák, hiszen ezt az országot, hazát, nemzetet ők fogják utánunk továbbépíteni” - jelentette ki Vargha Tamás.

A mostani immár a harmadik dobozkönyv, ami a Zrínyi Kiadó gondozásában jelenik meg. 2014-ben a Nagy Háború centenáriuma alkalmából adták ki a „A Nagy Háború 1914−1918. − Kézzelfogható hadtörténelem” című különleges kiadványt, amit tavaly a „Hadikrónika 1939-1945” című, a második világháborúval foglalkozó kötet követett. A harmadik, ,,Remény és pokol 1956” című dobozkönyv a forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából jelent meg.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Hírek