A Magyar Szabadság Éve

Kövér László

a Magyar Országgyűlés elnöke

1959-ben született, jogász, politikus. 1986-ban szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1983-ban alapítója a később Bibó István Szakkollégiumként ismertté vált Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak, 1984-ben pedig a Századvég című folyóiratnak. 1984 és 1988 között a szakkollégium nevelőtanára. 1986-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa. 1987 és 1988 között a Magyar Tudományos Akadémia és a Soros Alapítvány ösztöndíjasa. 1988-ban a Fidesz egyik alapítója, majd 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztal, illetve a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain a párt egyik képviselője. 1990-től országgyűlési képviselő. 1988-tól a párt Országos Választmányának tagja, 1993-tól egyik alelnöke és az elnökség tagja. 1993 és 1994 között frakcióvezető. 1998-tól 2000-ig polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter. 1997 és 1999 között, illetve 2001-től a párt ügyvezető alelnöke, 2000 és 2001 között elnöke. 2002-től az Országos Választmány elnöke, a pártelnökség tagja. 2010-től az Országgyűlés elnöke, amely tisztségében a 2014-es választások után újra megerősítették. Az 1956-os Emlékév fővédnöke.

Hírek