A Magyar Szabadság Éve

Kossuth-címer és pufajka

A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum különböző gyűjteményeiben őrzött ’56-os műtárgyait és dokumentumait mutatja be az 1956-os Emlékbizottság támogatásával megjelent Kossuth-címer és pufajka című könyv.

A papír alapú dokumentációt (iratok, újságok, röplapok, versek, fényképek) leszámítva, olyan csekély 1956 tárgyi emlékanyaga, hogy szükségszerűen nyitnunk kellett az ’50-es évekre. Ezért témánkat némileg tágabban értelmeztük, kissé kitekintve 1956 elé és után is, ami feltehetően nem baj, jobban belerázódhatunk a korszak hangulatába, és megérthetünk belőle egyes folyamatokat. Aligha véletlen, hogy a legszerényebb számban éppen a mindennapi élet használati tárgyai szerepelnek összeállításunkban, hiszen ezeket elhordták, elkoptatták a hosszas használatban, majd az elhasználódott, tönkrement darabokat nemigen tartották méltónak arra, hogy egy múzeumi gyűjteménybe kerüljenek. A korszak vonatkozásában rendszeres gyűjtésről nem nagyon beszélhetünk. Leginkább még olyan tárgyak gyűltek össze az ’50-es évekből a múzeumban, amelyek valamiképpen magukon viselik a rezsim jelképeit, szimbolikáját (vezető elvtársak szobrai, kitüntetések, jelvények, zászlók, dísztárgyak, emléktárgyak, egyenruha darabok, stb.).” – olvasható a kiadvány előszavában.

A múzeum ’56-os anyagának kisszámú, ám legrangosabb egysége dr. Brusznyai Árpád gimnáziumi tanárhoz, a forradalom egyik veszprémi vezéralakjához kötődik. Ezek az emléktárgyak, leánya, Brusznyai Margit ajándékaként, 2015-ben kerültek az intézményhez. A gyűjtemény legmegrendítőbb darabjai Brusznyai Árpád kivégzését megelőzően a börtönből családjához írt levelek, levelezőlapok, amelyek legalább annyira szívhez szólóak, mint az aradi vértanúk utolsó sorai.

Az eredeti tárgyi és dokumentumanyag kiegészült a múzeumban őrzött, ’56-os tematikájú pályamunkák válogatásával, amely nemcsak íróik akkori világlátásáról adnak információt, hanem jól mutatják a szereplők egykori eseményekhez való utólagos viszonyulását is.

Az összeállítást Veszprém és Veszprém megye 1956-os eseményeit tárgyaló fontosabb szakirodalom bibliográfiai jegyzéke egészíti ki.

Hírek