Néhány lelkes fiatal, jellemzően munkások, diákok, sokszor minden biztosítás nélkül kapaszkodnak fel középületekre, hogy leverjék a gyűlölt kommunista hatalom jelképének számító vörös csillagot. Bár fényképen vagy filmen számtalanszor láthattunk hasonlót, mégis teljesen sajátságos érzés, amikor az egész közvetlenül mellettünk játszódik le; azzal, hogy láthatjuk a szinte eszköztelen fiatalokat, hallhatjuk az utcáról őket buzdító járókelőket, mi is részesei leszünk az október 23-át követő néhány napnak. Erről szól a Csillaghullás című párperces, 360 fokban látható kisfilm.

Később egy iskolafolyosót láthatunk – a nézőben eleinte felmerülhet a kérdés, hogy biztos jó helyen jár-e – majd megjelenik egy óráról kiküldött kisdiák, aki kihasználva, hogy épp senki sem figyel, a maga kissé ügyetlen, de vitathatatlanul őszinte módján gyorsan Kossuth-címert kanyarít az egyik falra. A jelenet látszólag egyszerű gyerekcsíny – valljuk be őszintén, nem sokan mondhatják el, hogy diákéveik alatt sosem firkáltak össze falat vagy padot –, azonban a srác tette, mivel a címer a forradalom leverése után üldözött jelkép volt, jóval túlmutat önmagán. Ekkor már 1957 tavaszát írtuk: az élet látszólag visszatért a megszokott kerékvágásba, a szovjetek által támogatott Kádár-rendszer stabilnak látszott, de mégis rettegett. Rettegett nem csak az esetleg újra meginduló fegyveres harctól, de a címert rajzoló, röplapokat készítő, vagy ruhájukra fekete szalagot tűző gyerekektől és fiataloktól is.

A kiállításon jelenleg külön-külön fülkékben hat rövidfilm – mindet Pálfi György rendezte, a szereplők között pedig Trill Zsolt és Száraz Dénes mellett lelkes amatőrök is felbukkannak – mutatja be a forradalom és az azt követő megtorlás néhány jellegzetes epizódját. A hat kisfilmből jó képet kaphatunk a forradalom ívéről: az október 23-án elemi erővel felszínre törő elégedetlenség mellett láthatjuk a rengeteg visszaemlékező által is említett példátlan összefogást, ránk is átragadhat az október 28. és november 4. közötti néhány nap reményteljes hangulata. Csatlakozhatunk a Molotov-koktélokat gyártó (és használó) pesti srácokhoz, akik két alkalommal is gondolkodás nélkül szálltak szembe a hatalmas túlerőben lévő szovjet csapatokkal, és ha csak virtuálisan is, de osztozhatunk a forradalom alatt és azt követően nyugatra menekült kétszázezer honfitársunk, valamint értük aggódó családjaik, barátaik sorsában.

A kiállítás legütősebb része a vallatás-jelenet. A sötét pince, a zárkaajtó csikorgása, az először finoman, majd végül kiabálva faggatózó államvédelmisek, majd az arcunkba csapódó vakító lámpafény összhatása hátborzongató. Ebben a néhány percben a látogató szinte a kiállítás helyszínéül szolgáló Andrássy út 60. pincéiben érezheti magát (még úgy is, hogy az épület a forradalom idején már nem volt a hírhedt államvédelem kezelésében).

A VR-technológia és a hamarosan bővülő kisfilm-kínálat segítségével testközelből élhetjük át azokat az eseményeket, amelyekről eddig csak olvasmányainkból, vagy szüleink, nagyszüleink sokszor csak suttogva elmesélt történeteiből hallhattunk, és így saját „56-os élményekre” tehetnek szert azok is, akik maguk nem élték át a forradalom napjait.