Kumin Ferenc főkonzul megnyitó beszédében felidézte, hogy 16 évvel ezelőtt, az első Orbán-kormány idején szavazta meg az Országgyűlés, hogy február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja legyen. Hangsúlyozta, hogy az emlékezés manapság változatlanul fontos, hiszen újraélednek a szélsőséges ideológiák. A diplomata emlékeztetett rá, hogy „a térség legnagyobb hatalmú kommunista diktátora, a kubai Fidel Castro halálakor Castrót csodáló kommentárok jelentek meg”.

Csoma Mózes előadásában kifejtette: az ötvenes évek első felében nagyon szoros kapcsolat volt Magyarország és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság között. Magyarország kórházat működtetett Észak-Koreában, 1950-től egészen 1957-ig, és Magyarországon csaknem ezer észak-koreai diák tanult. Voltak köztük hadiárvák, általános iskolások, illetve középiskolás gyerekek, akiknek a magyar kormány két tanintézetet hozott létre: a Kim Ir Szen Iskolát és a Pak Den Áj gyermekotthont. De jöttek olyan huszonéves, harmincéves hallgatók is, akik az évtized elején részt vettek a koreai háború harcaiban, már fegyveres tapasztalattal rendelkeztek, és amikor a forradalom kitört Budapesten, teljesen egyértelmű volt számukra, hogy segítséget nyújtsanak osztálytársaiknak, egyetemista társaiknak. Több forrás is bizonyítja, hogy észak-koreai diákok csatlakoztak a forradalomhoz, fegyvert fogtak és magyar diáktársaikat megtanították a fegyverhasználatra – hívta fel a figyelmet a tanszékvezető.

Csoma Mózes kitért rá, közvetlenül a forradalom bukását követően, 1957 első hónapjaiban rövid időre ismertebbé vált ez a történet az amerikai sajtóban, az Amerika Hangja rádió adásának és egy-két amerikai hírügynökségnek köszönhetően. „Az a pár észak-koreai diák ugyanis, aki a forradalom bukását követően el tudott menekülni Magyarországról, és kijutott Ausztriába, nyilatkozatokat adott különböző amerikai médiumoknak. Tehát az 1957-es év elején ez a történet ismert volt, aztán nyilván feledésbe merült” – mondta el a kutató.