A Magyar Szabadság Éve

Balog Zoltán: 1956 magyar és közép-európai ügy egyszerre

Úgy kell harcolnunk a szabadságunkért, hogy abban mások is felismerjék a saját szabadság utáni vágyukat – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Pozsonyban, ahol Marek Madaric szlovák kulturális miniszterrel közösen megnyitották az 1956 – A szabadságért és a függetlenségért című kiállítást.

A szlovák kulturális tárca épületében november végéig megtekinthető kiállítás ünnepélyes megnyitóján mondott beszédében Balog Zoltán Márai Sándort idézve arról beszélt: a szabadság nagy dolog, olyan, amely alkalmassá tesz arra, hogy magyarok és szlovákok közösen emlékezzenek. Hangsúlyozta: a magyaroknak 1956-ban a szabadságért folytatott harca azért is volt közép-európai ügy is, mert inspirációt jelentett minden olyan népnek, amelynek országában megszálló csapatok voltak, mert tudták, hogy ebben a harcban az ő szabadságukról is szó van.

Balog Zoltán felidézte: 1956-ban Losoncról 29 magyar indult el Magyarországra, hogy ott támogassák a szabadságharcot, ám a határon hetet közülük lelőttek, a többieket pedig elfogták. A miniszter szerint, ez a szomorú eset megmutatta, hogy az elnyomók is tudnak együttműködni, s az volt a tanulsága, hogy soha nem szabad megengedni, hogy akik a rossz ügyben összefognak, erősebbek legyenek azoknál, akik a jó ügyben fognak össze.

 „A másik tanulság az: úgy kell harcolnunk a szabadságunkért, hogy abban mások is felismerjék a saját szabadság utáni vágyukat” – hangsúlyozta Balog Zoltán. Hozzátette: a visegrádi négyek ma úgy küzdenek azért, hogy megmaradjon önrendelkezésük Európán belül, hogy ebben mások is felismerik, mennyire fontos az önrendelkezés.

Marek Madaric 1956-ot a modern kori magyar történelem olyan nagyon jelentős eseményének nevezte, amely rendkívüli mértékben érintette a ma a visegrádi csoportba tartozó országokat, mert ott is meggyengítették a kommunista rendszert, és előkészítették annak későbbi bukását. „Ha nem lett volna 1956, akkor valószínűleg nem lett volna 1968 és 1989 sem” – szögezte le a szlovák tárcavezető a prágai tavaszra és a rendszerváltoztatásra utalva.

(Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Hírek