A Magyar Szabadság Éve

Balog Zoltán: 1956-ban a magyarok kezükbe vették az önrendelkezést

Az emberi erőforrások minisztere Bernben megnyitotta Jean Pierre Pedrazzini francia-svájci fotóriporter 1956-os magyarországi képeiből összeállított kiállítást.

Balog Zoltán szerint, a hatvan éve történteket lehet úgy értelmezni, hogy a magyarok a kezükbe vették a sorsukat, éltek önrendelkezési jogukkal. Ezt Svájcban azért is értik, mert földrajzilag az Európai Unió közepén népszavazásokkal, helyi referendumokkal döntik el, hogy milyen életet akarnak – tette hozzá a miniszter. A kiállítást megnyitó beszédében hangsúlyozta azt is, hogy a jogállamiság európai jogot is jelent, Magyarország a déli határon ezt is védi a biztonság mellett.  

Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy 1956-ban Svájc 15 ezer magyart fogadott be, ami megterhelő lehetett a kis ország számára. Ugyanakkor, akiket befogadtak, ott kamatoztatták tehetségüket, sikeres emberek lettek és sokat tettek Svájc gazdagságáért.

Jean Pierre Pedrazzini fotóriporter 1956-ban az októberi forradalom hírére Magyarországra érkezett. Október 30-án máig tisztázatlan körülmények között több lövést kapott Budapesten és kórházba szállították. Társa segítségével november 3-án Neuilly-sur-Seine-be szállították, de 29 évesen, november 7-én belehalt sérüléseibe.

(Fotó: Emmi/Bartos Gyula)

Hírek