Az 1956-os Emlékév egyik fontos célja, hogy a forradalom és szabadságharc hősei, szimbólumai szerves részeivé váljanak az 1956-tal kapcsolatos magyar közgondolkozásnak. Ennek jegyében igyekszünk jól látható módon megmutatni azokat a személyeket, melyekre méltán lehet büszke az egész nemzet. A Budapest utcáin sétálók számos olyan épülethálóval találkozhatnak, melyeken 1956 valamely emblematikus szereplőjét, szimbólumát kívánjuk bemutatni.

Csizmadi Ferenc, Mansfeld Péter, az egykori Felvonulás téri Sztálin-szobor csizmái, valamint a tank portréja után most újabb három kép került ki a fővárosi házfalakra. 

Sponga Julianna (1937-1990) – Ferenciek tere

Csepeli textilmunkásnő, a forradalom idején mindössze 19 éves volt. Öccsét, október 24-én lelőtték a szovjetek Soroksáron, minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy Julianna csatlakozott a forradalomhoz. Fegyveres harcokban nem vett részt, egészségügyi szolgálatot látott el. Amit bizonyosan tudunk: november 4-én már a józsefvárosi Vajdahunyad utcai csoporttal volt – a harcok alatt repeszsérülést szenvedett a vállán, aminek következtében kórházba került. A szovjetek előretörése miatt társai kiszöktették a kórházból, és még eszméletlen állapotban áteveztek vele a Dunán. November 9-én értek az osztrák Kismartonba, ahol táborba került; itt is több fotó készült róla. November 13-án társaival együtt megkapta a svájci letelepedési engedélyt, és Neuchâtelbe költözött. 1958 és 1961 között szövőnőként dolgozott Svájcban, majd a kommunista hatóságok bosszújától tartva 1961. március 24-én Ausztráliába utazott, és ott telepedett le.

Az épülethálón látható fénykép október 30-án készült, és először november 10-én látott napvilágot a francia Paris Match című lapban. Julianna a képen a Múzeum körút Kálvin tér felé eső részén áll egy társával.

Dózsa László (1942) – Blaha Lujza tér

A későbbi színész tizennégy évesen vett részt a szabadságharcban. A Szövetség utca és a Rákóczi út kereszteződésénél harcoló, az akkori Divatcsarnokot védő csoport tagja lett. 1956. november 5-én elfogták, majd társaival együtt még ott az utcán kivégzőosztag elé állították, ám csoportjából egyedüliként a kivégzést sikerült túlélnie. A Szövetség utcai kórházba szállították, majd az ÁVH-sok a Mosonyi úti rabkórházba vitték. A kihallgatások során a klinikai halál állapotába került. Miközben temették, a sírásó észrevette, hogy mozog és megmentette az életét. A Szabolcs utcai kórházban nyolc órás műtétet hajtottak végre rajta. A kádári megtorlás során nem találták meg, mivel a nyilvántartásban az szerepelt, hogy meghalt és eltemették.

Molotov-koktél – Móricz Zsigmond körtér

A Molotov-koktél az 1956-os budapesti forradalmárok egyik legfontosabb eszköze volt a szovjet tankok elleni utcai harcban. Egyszerű, házilag is elkészíthető fegyver, csupán üzemanyag, egy üres üveg és egy darabka textil kell hozzá. Egyszerűsége és hatékonysága nyomán a „szegény ember atombombájának” is hívják. Az eszközt az 1956-os forradalmárok a szűk utcák bérházainak emeleti ablakaiból kiejtve számos esetben sikerrel alkalmazták a szovjet harckocsik ellen. A Molotov-koktél, mint szimbólum az emlékezetben mára egybeforrt a hősiesen küzdő pesti srácok alakjával.

„Szóval azt mondja az egyik, hogy vegyünk ki benzint, van itt a közelben egy kút. Onnan szereztünk benzint. Utána szereztünk üres üveget. Teletöltöttük benzinnel, és körülcsavartuk egy ronggyal. A rongy egyik végét beledugtuk az üvegbe és megráztuk, hogy kifolyjon a benzin a rongyra. Utána meggyújtottuk a rongyot, és rádobtuk a harckocsira” (Vizi Imre, ’56-os forradalmár visszaemlékezése)

A már kihelyezett épülethálók az alábbi galériában tekinthetőek meg.

(Fotó: Russel Wilcox Melcher)