Toplak Ernő Szlovéniából érkezett. Tizenegy éves volt 1956-ban, amikor a forradalom után egy éjjel édesapja pálinkafőzdéjébe bekopogtatott egy magyar fiatalember, akit a legnagyobb titoktartás mellett befogadtak, ételt és szállást adtak neki. „Reggel a szüleim mondták, hogy vendégünk van, legyünk csöndben, senkinek nem szabad beszélni róla, mert akkor a hatóság nem engedte meg, hogy valakinek is segítsünk.”

Toplak Ernőék nem jelentették be a hatóságoknál a Budapestről érkezett fiatalembert, aki Olaszországba szeretett volna eljutni. „Megsajnáltuk és segítettünk neki. Elláttuk élelemmel, pénzzel is, hogy tovább folytathassa az utat. Én a következő reggel kikísértem az autóbusz-állomásra vettem neki jegyet, és ezzel elbúcsúztunk egymástól.”

Néhány nap múlva Toplak Ernőt és családját kivallatták. Ekkor megtudták: a fiatalembernek sikerült eljutnia Olaszországba de eltévedt, a jugoszláv határőrök elfogták és gyűjtőtáborba vitték. Toplak Ernő édesapját három nap börtönre ítélték, ami helyett inkább a pénzbüntetést választotta. Sajnos, sosem tudták meg, mi lett a fiatalemberrel, akinek segítettek.

Fehér Rozália, aki ugyancsak Szlovéniából érkezett, mindössze tizenkét éves volt az 1956-os forradalom és szabadságharc idején. Felidézte, hatvan évvel ezelőtt magyar menekült házaspár érkezett a falujukba, a rokonaikhoz. Mivel a szüleinek volt lovuk, a menekültek rokonai azt kérték, segítsenek elvinni egy osztrák gyűjtőtáborba a magyar házaspárt, amit – nem kis kockázatot vállalva – meg is tettek.

Fehér Rozália kitért rá, egy évvel ezelőtt egy chicagói hölgy kereste fel, akiről kiderült: annak a házaspárnak a lánya, akiket Ausztriába szöktettek.

Magyarország kormányának döntése alapján Schmidt Mária, az 1956-os Emlékév kormánybiztosa, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az október 23-ai nemzeti ünnepi rendezvényekre azon külföldi vendégeket hívta meg, akik 1956-ban segítették a mintegy 200.000 emigrációba kényszerített honfitársunkat.