A Magyar Szabadság Éve

Kahler Frigyes

nyugalmazott tanácsvezető bíró

1942-ben született. Diplomáját 1965-ben a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte. 1965-től a Debreceni Járásbíróság fogalmazójaként, 1968-tól a Hajdúböszörményi Városi Bíróság bírójaként dolgozott. 1970 és 1972 között rövid ideig jogtanácsos volt, ezt követően Debrecenben, később a Debreceni Megyei Bíróságnál lett bíró. 1974-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen történelemtanári képesítést szerzett, 1978-ban megvédte doktori disszertációját is. 1987-től a Heves Megyei Bíróság bírósági elnökhelyettese lett. 1991-től 1994-ig az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetőjeként részt vett többek között a második és a harmadik semmisségi törvény, illetve a kárpótlási törvény előkészítésében. 1994 és 1997 között a Veszprém Megyei Bíróság bírója, 1997-től a Veszprém Megyei Büntető Kollégium vezetője lett. 1981-ben a Miskolci Egyetem, 1991 és 1994 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem, 1994-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. Szakmai tevékenységét több díjjal, kitüntetéssel ismerték el, 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. 1956-tal kapcsolatos kutatásai miatt is számos elismerésben részesült. A Kommunizmus Bűnei Alapítvány kuratóriumának tagja. Fő kutatási terülte a jogtörténet. Az Antall-kormány alatti szolgálata során a Történelmi Tényfeltáró Bizottság elnökeként számos kutatást végzett az 1956-os forradalommal, illetve a forradalom megtorlásával kapcsolatos jogalkotási és ítélkezési gyakorlat körében. Több, a témával foglalkozó könyv társszerzője (Kinek a forradalma?, „Mától kezdve lövünk”, Rejtett dokumentumok). Legutóbbi önálló kötete 2016-ben A múltat bevallani címmel jelent meg. Az 1956-os Emlékbizottság történész munkacsoportjának tagja.

Hírek