Az 1956-os Emlékbizottság támogatásával készülő mű a XX. század meghatározó évtizedeinek történelmi és kulturális fordulópontjait a zene és a tánc nyelvén idézi meg.
A Duna Művészeti Társaság táncjátéka jeleneteket ragad ki ezekből az időkből harcosan, romantikusan, szatirikusan, búsan, optimistán, sodró zenei kíséretre, látványosan, sok tánccal. Az „´56 Egy nép kiáltott…” című produkció a forradalmat állítja a középpontba. Visszaidézi az állapotokat, amelyek a terror elleni szabadságharchoz vezettek, és megjeleníti a forradalom utáni diktatúrát, majd felpuhulásának auráját is, eljutva máig. A produkció összhatásában egy összetartó társadalom töretlen küzdelmeinek győztes, pozitív atmoszférát sugárzó jelenét kívánja bemutatni.
A különleges együttműködés keretében megvalósuló egész estés előadás minden korosztály számára vonzó: akik már éltek a XX. században, azoknak nosztalgikus hangulatot áraszt, a gyermek- és ifjúsági korosztály érdeklődését pedig rendhagyó történelemóraként kelti fel.
Az előadás megjeleníti, hogyan maradt egy nép életben, példát mutatva a világnak nemzetünk erejéről, szabadságszeretetéről.
Az érdeklődők 2016. június 18-án szombaton, 20.00 órától tekinthetik meg az „´56 Egy nép kiáltott…” című előadást a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Érdekességekért, további információért és jegyvásárlásért keressék fel a Duna Karnevál, illetve az esemény Facebook-oldalát.