A Magyar Szabadság Éve

Schmidt Mária: Hálásak vagyunk azért, amit Önök értünk tettek

Azoknak az embereknek a támogatása, akik az 1956-os forradalom és szabadságharc idején velünk éreztek, és akik segítettek nekünk, sokkal többet adott a számunkra, mint amit bármilyen politikai segítség jelentett volna - jelentette ki Schmidt Mária, az 1956-os Emlékév kormánybiztosa, a Magyarország vendégeinek tiszteletére rendezett díszvacsorán, a Várkert Bazárban.  

A kormánybiztos szombaton a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem aulájában köszöntötte Magyarország vendégeit, akik 27 országból érkeztek Budapestre, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára rendezett ünnepség díszvendégeiként együtt emlékezzenek az egykori eseményekre. A meghívottak tiszteletére az ’56-os Emlékbizottság szervezésben az este folyamán díszvacsorát adtak a Várkert Bazárban, ahol mások mellett az 1956-os Emlékév kormánybiztosa is köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az 1956-os forradalom és szabadságharc idején segítették a külföldre menekült magyarokat.

Nagy szeretettel köszöntöm Önöket, remélem, jól fogják érezni magukat és azzal a meggyőződéssel fognak hazamenni, hogy a magyar emberek hálásak, és tele van a szívük köszönettel azért, amit Önök értünk tettek – mondta köszöntőbeszédében Schmidt Mária.

Prőhle Gergely volt berlini és berni nagykövet arról beszélt, a meghívással hálájukat és köszönetüket szeretnék kifejezni mindazért, amit a jelen lévő meghívottak 1956-ban a magyar menekültekért tettek.

A volt nagykövet elmondása szerint, Magyarország rengeteget veszített azzal, hogy ilyen sok magyar kényszerült emigrálni, ugyanakkor az a tudás és tapasztalat, amit külföldön szereztek, olyan bátorítást jelentett nekünk, magyaroknak, ami aztán az 1989-es rendszerváltoztatáshoz, a szabadsághoz vezetett.

Hírek