A Magyar Szabadság Éve

Schmidt Mária: A szabadság számunkra olyan fontos, mint a levegő

Az ’56-os Emlékév félidejében Balog Zoltán, az ’56-os Emlékbizottság elnöke és Schmidt Mária, az Emlékév társelnöke sajtótájékoztató keretében értékelte az eddigi eseményeket.

Balog Zoltán elmondta, az Emlékév egyik legfőbb célja az volt, hogy a már ismert, „nagy nevek után” az „eddig névtelen és arctalan hősök figyelmet kapjanak” és beépüljenek a köztudatba, ez a törekvés pedig sikerrel járt. „Emellett mindenképpen meg akartuk érinteni a fiatalok szívét”, hogy a legifjabb generációk is megértsék, mennyire fontos az ’56-os forradalom és szabadságharc emlékezete. „Tudjuk, ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak” – idézte Balog Zoltán az Emlékév mottóját.

Az emberi erőforrások minisztere hozzátette, az Emlékév kiemelt céljai között volt, hogy köszönetet mondjunk, hiszen azoknak a külföldi állampolgároknak és országoknak, akik segítették a szabadságharcunkat, és akik a forradalom és szabadságharc leverése után befogadták a magyar menekülteket, eddig nem tettük meg ezt a gesztust. 

Balog Zoltán hangsúlyozta a pedagógus-továbbképzés fontosságát is, és megjegyezte: összesen háromezer magyar- és történelemtanár számára rendeznek továbbképzést a témában, a szám pedig "azt jelzi, hogy itt van egy hiány, amit pótolnunk kellett, van egy igény, és van egy készség arra, hogy a tanárok újat tanuljanak 1956-ról, és azt továbbadják a fiataloknak".

Schmidt Mária, az ’56-os Emlékév társelnöke elmondta, az Emlékév 2017. június 16-ig tart, de a legfőbb események november 4-ig lezajlottak. Ismertette: Magyarországon több mint 400 – Budapesten több mint 60, vidéken több mint 350 – rendezvénnyel, kiállítással, művészeti produkcióval, szoboravatóval és könyvbemutatóval emlékeztek a forradalom hőseire, míg világszerte összesen 134 városban 381 rendezvényt tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc kapcsán. A MÜPA szervezésében összesen 25 külföldi városban szerveznek koncerteket – tette hozzá.

„Az imázsfilmekkel, reklámokkal, online hirdetésekkel gyakorlatilag minden magyar háztartást sikerült elérnünk. Az Emlékév hivatalos dalát több mint egymillióan töltötték le”, ami mutatja, hogy a fiatalokat is sikerült megszólítani – jelentette ki az Emlékév kormánybiztosa.

A sikerességet mutatja az is, hogy 2016 elejétől novemberig mintegy 24000, csak október 20-tól november 8-ig pedig közel 5600 önálló hír jelent meg az Emlékévről – hangsúlyozta Schmidt Mária.

Az Emlékév társelnöke végezetül elmondta: sikerült a legfőbb üzenetet eljuttatniuk az országnak, mégpedig, hogy az 1956-os forradalom szabadságharc óriási büszkeséget jelent, és magabiztossá tesz minket. 1956 azt bizonyította, „a magyarok számára a szabadság olyan fontos, mint a levegő”, és ez ma sincsen másként.

Hírek