A Magyar Szabadság Éve

Ez a párt még mindig az a párt – Az ’56-os Emlékbizottság nyilatkozata

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján az Emlékévet koordináló ’56-os Emlékbizottság arra kérte a Magyar Országgyűlés frakcióval rendelkező pártjait, hogy közös nyilatkozatban tegyenek hitet a forradalom és szabadságharc eszmei öröksége mellett, továbbá ne használják pártpolitikai célokra nemzeti közösségünk egyik legnagyobb ünnepét. A közös nyilatkozatot Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke kivételével minden érintett párt vezetője elfogadta és aláírta, ezért az ’56-os Emlékbizottság az alábbi nyilatkozattal fordul hazánk állampolgáraihoz.

A Magyar Kormány által alapított ’56-os Emlékbizottság sajnálattal tapasztalja, hogy az MSZP nem képes szakítani szégyenteljes múltjával! Ez a párt úgy lett a rendszerváltoztatás utáni szabad és demokratikus Magyarország politikai szereplője, hogy 1989 óta sohasem kért bocsánatot közvetlen jogelődje, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) bűneiért. Nem elég, hogy ez a párt 1956 után ötven évvel, 2006-ban nyílt és törvénytelen erőszakot követett el a békés, ünneplő közösséggel szemben azzal, hogy közéjük lövetett, az MSZP ma sem képes túllépni árnyékán. Azzal ugyanis, hogy az Országgyűlés többi frakciójával ellentétben megtagadta egy közös nyilatkozat aláírását, újra bebizonyította: az MSZP 2016-ban sem kér a szabadság és a függetlenség eszméjéből. Ez a párt a közös ünneplés elutasításával ismét magára vette súlyos és terhes örökségét. Mert ez a párt még mindig az a párt!


Schmidt Mária, az 1956-os Emlékév kormánybiztosa

Hírek