A Magyar Szabadság Éve

Az ÉN 56-om! – Történelmi vetélkedő Székesfehérváron

Több mint 100 fiatal vett részt Az ÉN 56-om! ifjúsági programsorozat történelmi vetélkedőjén a székesfehérvári városháza dísztermében.

A Fiatalok Fehérvárért Egyesület az 1956-os Emlékbizottság támogatásával indította el Az ÉN 56-om! programsorozatot, amellyel a fiatalokat kívánták megszólítani, s még közelebb hozni őket a hatvan évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc eszméihez és hőseihez.

A vetélkedőre huszonhat négyfős csapat jelentkezett. A három programelemből álló verseny legnagyobb részét a kreatív feladatok alkották. A fiatalok egy szabadon választott technikával készült pályaművet adhattak be, illetve prózát vagy verset írhattak aszerint, mit jelent számukra 1956. A megmérettetés további részeit a Mansfeld című film, illetve a Mansfeld Konferencia és Vetélkedő adta.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntőjében megemlékezett arról, hogy 2016. október 23-án, a Vörösmarty Színházban vetítették le a „Történelmet mi írjuk” című filmet, amely az 1956-os eseményeket mutatta be Schéda Mária naplóbejegyzései alapján, aki a székesfehérvári leánygimnázium tanulójaként élte át a forradalom reményteli és egyben félelmetes pillanatait.

A polgármester hangsúlyozta: nagyon érdekes volt látni, hogy egy fiatal hogyan élte meg az ’56-os forradalom és szabadságharc történéseit. A városvezető arra kérte a résztvevőket: legyenek büszkék azokra az ifjakra, akik 1956-ban hatalmas kockázatot vállalva küzdöttek a szabadságért. Véleménye szerint az 1956-os fiatalok bátorsága előrevetítette az 1990-es rendszerváltoztatást, amelynek köszönhetően ma demokráciában élhetünk.

Nagy Boglárka, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke arról beszélt, „1956. október 23-án egy aprócska, de elszánt nemzet hősei, a magyar szabadságharcosok, köztük sok ezer fiatal nemet mondott a diktatúrára, szabadsága és önrendelkezése megcsúfítására, és felemelte a fegyvert értünk, mai fiatalokért is.” A diáktanács elnöke szerint 1956 üzenete egyértelmű és aktuális: szabadságunkért mindig harcolni kell, sosem adták ingyen és ezután sem fogják. A forradalom és szabadságharc fiatal hősei példák ma is: hazaszeretettel, bátorsággal, hittel és hűséggel érdemes Magyarországért dolgozni, ha kell harcolni is.

A rendezvény keretében bemutatták a Tiszta Szívvel című darabot, amely nyolc ifjú szemszögéből láttatja 1956-ot, a fiatalok forradalmát. A fiatalokét, akik az iskolai aulákban gyülekeztek, akik zászlót bontottak az októberi forradalom első napjaiban, akik a barikádok tetején álltak, akik fegyvert fogtak, és akik meghaltak a szabadságért.

Az előadást követően a huszonhat csapat egy 56 kérdésből álló tesztet töltött ki, a résztvevőknek emellett egy plakátot is el kellett készíteniük.

A konferencián jelen volt Sinka Jenő, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezetének elnöke, valamint Szakálos József is, akik részletes beszámolót adtak 1956-hoz fűződő emlékeikről.

Forrás: szekesfehervar.hu
Fotó: Kiss László

Hírek