Az államfő hangsúlyozta, '56 erkölcsi ereje, a magyar emberek példája emberek millióiban erősítette meg a reményt Európa-szerte. Nem véletlen – folytatta –, hogy a magyar forradalom 12 napját 12 évente újabb és újabb felkelés követte a birodalomban: előbb a csehszlovák, majd a lengyel hazafiak lázadtak fel az elnyomó rendszer ellen, mígnem 34 év múlva a fal leomlott, a vasfüggöny szétszakadt, a kommunista birodalom pedig szétesett.

A forradalom utáni megtorlásról Áder János úgy fogalmazott: azok, akik Szabó Jánost, Dudás Józsefet, Iván Kovács Lászlót, Tóth Ilonkát, Mansfeld Pétert, Angyal Istvánt, Nagy Imrét, Maléter Pált, Gimes Miklóst és velük együtt magyarok százait küldték a vesztőhelyre, egytől egyig elárulták Magyarországot és a magyar szabadságot.

Kádárék azzal a szándékkal küldték hóhérkézre honfitársainkat, hogy elvegyék a magyaroktól a legdrágábbat, szabadságukat, függetlenségüket – hangoztatta a köztársasági elnök, aki szerint Kádárék nem akarták megérteni: 1956-ra az embereknek elegük lett abból, hogy a kommunista diktatúra csak elvenni tudott, házat, vagyont, jószágot, közösségeket, nemzeti ünnepeket, lelkipásztorokat, a szabad választás lehetőségét. Utóbbit azzal példázta, hogy a hatalom hazugságait megfellebbezhetetlen igazságként kellett hallgatni, hogy aztán a választásokon kötelezően az egyetlen jelöltre szavazzanak, ahogyan az áruházakban is csak egyfajta kabátból lehetett „választani”.

A kommunista diktatúra elvette a szabadságot: Kádárék nem akarták megérteni, hogy a forradalom legfőbb hajtóereje az emberekből kiirthatatlan szabadságvágy volt – mondta Áder János. Pedig a szabadság iránti vágy évszázadok óta kódolva van a magyarok lelkébe – hangsúlyozta a köztársasági elnök, aki szerint mi magyarok Rákóczi, Kossuth és az 1956-os forradalmárok örököseiként „a szabadság nemzetének nevezhetjük magunkat”.

Az államfő elmondta, a megemlékezésre a 301-es parcellától érkezett, ahol a magyar szabadság példaképeivé vált hősök nyugszanak. Sokáig jeltelen sírjaik örök jelet hagytak az időben emberi tisztességről, hazafiságról, szabadságszeretetről, halálmegvető bátorságról és a Kádár-rendszer '56 után elkövetett elévülhetetlen bűneiről, aljas brutalitásáról, gyáva embertelenségéről – fogalmazott. A XVIII. kerületi megemlékezés helyszínére utalva felidézte: a november 4-ét követő véres harcok vétlen áldozatai között vannak azok is, akiknek egy pusztító erejű tüzérségi gránát vette el életét egy lőrinci pékség előtt.

Az ünnepségen Balás-Piri László, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke, a Történelmi Igazságtétel Bizottság alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956. november 4-ével nem ért véget a forradalom, körülbelül hat napig még tartottak a harcok, majd amikor a fegyverek elhallgattak, az ellenállás egyéb formái vették át a helyüket. Megjegyezte, hogy még decemberben – a salgótarjáni mészárlásra válaszul – a központi munkástanács országos általános sztrájkot tudott generálni.

Ughy Attila (Fidesz-KDNP), a XVIII. kerület polgármestere arról beszélt, hogy 60 éve a világ legnagyobb diktatúrája ellen fogtak fegyvert a magyarok. 1956. november 4-én azonban a „vörös démon” visszatért, és ami utána történt, arra nincs mentség. Felidézte, hogy 60 éve a Hargita tértől nem messze lévő pékség előtt kenyérért várakoztak a helyiek, amikor „a semmiből felbukkant egy orosz tank, és célzottan tüzelni kezdett”. Huszonegyen haltak meg.

Az ünnepségen mécseseket és koszorúkat helyeztek el a Hargita téren lévő, bazaltkockákból álló 1956-os emlékműnél.