A Magyar Szabadság Éve

1956, a palackba zárt történelem

A Földművelésügyi Minisztériumban, sajtótájékoztatón mutatták be az 1956-os Emlékév tiszteletére újrapalackozott és -címkézett ’56-os évjáratú tokaji aszúkülönlegességet. A rendezvényen részt vett és beszédet mondott Schmidt Mária, az 1956-os Emlékév kormánybiztosa is.

Kiss Eliza, kiemelt borágazat-fejlesztésért felelős miniszteri biztos köszöntőjében arról beszélt, az 1956-os évjáratú, újrapalackozott tokaji aszúk azért készültek, hogy „hírét vigyék a világban annak, milyen kincsek vannak Magyarországon.” Hozzátette, bízik abban, hogy ez a kezdeményezés bizonyítja majd: ezek a borok méltó képviselői az 1956-os Emlékévnek.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hangsúlyozta, az 1956-os Emlékévre a minisztérium is illő módon, kellő tisztelettel kíván emlékezni. „Úgy éreztük, elérkezett az idő, hogy bemutassuk a Nemzeti Borkiválóság Program keretében azt a csodálatos tokaji aszút, amely 1956-ban került a palackokba és amely idén, 2016-ban gondos kezek munkájának köszönhetően átpalackozva, új címkékkel ékesítve van most itt előttünk, mint egy palackba zárt történelem.”

A tárcavezető kitért rá, a forradalom időszakában szüretelt szőlő és az abból készült ’56-os évjáratú bor minden ellenhatás ellenére az éjszázad egyik legkiválóbb évjárata lett, és azt a féltve őrzött titkot, hogy az 1957-es aszú valójában 1956-os, csak a rendszerváltás után lehetett nyilvánosságra hozni. „Ez az 1956-os évjáratú tokaji aszú nemzetünk büszkesége, közös értékünk és méltóképpen jeleníti meg azt a kort, azt az évet és azoknak az embereknek a dolgos keze munkáját, akiknek köszönhető.”

Az eseményen Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Kiss Eliza miniszteri biztos a Nemzeti Borkiválóság Program nevében átadta Dr. Schmidt Máriának, az 1956-os Emlékév kormánybiztosának az emlékév aszúját.

Schmidt Mária fontosnak és hasznosnak nevezte, ha időről időre, az októberi ünnepeken, az évfordulókon felidézzük ’56 politikai, katonai, diplomáciai fordulatait és eseményeit, példaként állítva a forradalmárokat, a szabadságharcosokat, a kórházi dolgozókat, a megtorlás elől menekülőket bújtatókat, mindazokat, akik november 4-e után sem adták fel a harcot.  

Úgy folytatta, 1956-ban ott volt az akkori magyarokkal a második világháború sajgó emléke: a németek, a nyilasok, a megszálló szovjetek minden borzalma. „Akkor minden keserűséget legyűrve és minden hitet beleadva kellett küzdeni azért, hogy az ország működjön és ne szétbombázott csatatér, hanem termőföld, gyár, iskola, szőlőgazdaság legyen belőle.”

Schmidt Mária elmondta, 1956 szőlősgazdái – ahogy az ország népe – 60 évvel ezelőtt a szabadságharcban reménykedtek, abban, hogy országunk szabad és független lesz, de ez nem így történt, de kárpótlásként kaptak egy csodálatos szőlőtermést, egy nagyszerű évjáratot, amelynek borait joggal sorolják az évszázad legjobb magyar borai közé.

„Legyünk büszkék a tokaji és más magyarországi szőlősgazdákra! Akkor is értették, ma is értik az egyik legfontosabb parancsot: az élet a legfontosabb! Nekünk pedig az a dolgunk, hogy emlékezzünk 1956 hőseire, az utcákon harcolókra és a szőlőhegyeken szüret közben értük imádkozókra. Azokra, akik ezekben a 60 évvel ezelőtti palackokban ránk hagyták a szabadság ízét és egy pici levegőjét” – zárta szavait a kormánybiztos.

Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár úgy fogalmazott, az 1956-os aszú azért nevezhető joggal az évszázad egyik legkiemelkedőbb évjáratának, mert ebben benne van az az örömmel végzett munka, amely a forradalom hírére az éppen szüretelő tokajiak körében is elterjedt és biztos, hogy ezek a pozitív energiák is megtalálhatóak ebben a borban.

Hírek