"Az ’56-os forradalmat átélhetővé kell tenni a fiatalabb generációk számára is. Mondani mindezt könnyű, megcselekedni viszont annál nehezebb. A hatvanadik évforduló alkalmából viszont most tényleg egy szuper ötlettel állt elő a Terror Háza: az Egy akaraton elnevezésű kiállításon tizenkét darab, virtuális valóságban játszódó kisfilm szinte kézzelfogható közelségbe hozza a forradalom eseményeit. Ráadásul az egyik legtehetségesebb magyar rendezőt, a Taxidermiát jegyző Pálfi Györgyöt kérték fel a megrendezésükre. Vele beszélgettünk ’56 dicsőséges ábrázolásáról, a virtuális valóság újszerű élményéről és a néha előtörő hányingerről.

Az Egy akaraton 1956–2016 című kiállítás az utóbbi években újult erővel kirobbant VR-forradalmat lovagolja meg. Elég egy szemüveget felvenni, és máris a virtuális valóságban találjuk magunkat, ahol eddig nem tapasztalt intenzitással érnek minket az ingerek. Ez az új technika lehetővé teszi, hogy ott legyünk a forrongó budapesti utcákon, a vörös csillag leverésénél, egy tank belsejében, vagy éppen egy vallatás kellős közepébe csöppenjünk bele.

Schmidt Mária főigazgató és Tallai Gábor programigazgató koncepciója alapján a 360 fokos kisfilmeket a VR-technikáért rendkívüli módon lelkesedő Pálfi György készítette el, a forgatókönyvekért állandó alkotótársa, Ruttkay Zsófia felelt, Rónai Domonkos operatőr pedig egyszerre négy, a négy égtáj irányába állított kamerát irányított.

A rövidfilmek hossza két és négy perc közé esik, és több népszerű hazai színész is feltűnik bennük. A mozikban nemrég időhurokba került Száraz Dénes most egy vallatótisztet formál meg, Trill Zsolt és az Egynyári kaland-ból ismert Vecsei Miklós felkelőket alakít, a Mario, a varázsló-ban Franco Neróba belehabarodó Nyakó Júlia pedig a fiát búcsúztatja."

Pálfi György rendező jelenleg A hang című sci-fijének forgatását készíti elő Kanadában, az Origo ott érte utol Skype-on.

"Mennyire volt bonyolult feladat ezzel az új technikával forgatni?

Én a mai napig nem találtam ezzel a technikával forgatott kosztümös fikciós filmet az interneten, persze az is lehet, hogy én nem kerestem elég alaposan. Ha szabad szerénykednem, ez egy Georges Méliès-nek való feladat volt: a technika már megvan, de a felhasználásának a módja, a hozzá kapcsolódó filmnyelv még nem állt össze. Azt nekünk kellett kitalálni. A virtuális valóságban megszűnik például a svenk, a rendezőnek már nincs meg az a hatalma, hogy a kamera mozgatásával irányíthassa a néző figyelmét. Helyette a néző 360 fokban szabadon foroghat.

Nagy talány volt előzetesen, hogy lehet-e vágni a 360 fokos filmet. Kiderült, hogy igen, de arra is rájöttük, hogy a vágásnál sokkal fontosabb a pozicionálás. El kellett gondolkodnunk azon, hogy hogyan kapcsolódnak egymáshoz a terek. Ahhoz, hogy a néző eligazodjon, nekünk nem a tér valódi jellemzőit, hanem a történetmesélés irányát kellett követnünk. Fontos volt, hogy a néző a vágás után megtalálja a szereplőt, és tudjon vele továbbmenni.

Tizenkét kisfilmet készítettünk el, közben lehetőséget kaptam arra, hogy egy új filmnyelvvel kísérletezzek, kipróbáljam, hogy a technika jelenlegi színvonala alkalmas-e egyáltalán a történetmesélésre.

És mire jutott, lehet a VR-technikával mesélni?

Hogy a fenébe ne lehetne! A filmes eszközök közül ugyan kiesett néhány, a VR nagyobb teret hagy a szemlélődésre, nézhetjük úgy a dolgot, mintha csak egy tájkép lenne. De annak nem veszett el a lehetősége, hogy addig mutass valamit, ameddig szeretnéd, hogy hova rakod a kamerát, illetve olyat mutass, ami szerzői szándék.

Ha a tizenkét kisfilmet egymás után nézem meg, az kiad egy nagyjátékfilmet?

Nem. Sőt, azt gondolom, hogy a technika még nem tart ott, hogy egy nagyjátékfilmet lehessen vele csinálni. Ezért is volt jó gyakorlatban kipróbálni, hogy mit bír el a 360 fokos film. Akinek először van a szemén ilyen szerkezet, az általában fél vagy egy perc után megszabadul tőle, mert olyan erős ingerek érik. Olyan ez, mint lemerülni a víz alá. Gyakorlással az ember egyre tovább tud lent maradni.

Óvatosan kell bánni a technikával, mert vannak olyanok, akik egyszerűen nem bírják, és rosszul lesznek a virtuális valóságban kapott ingerektől. Ha túlzottan rángatom a kamerát, az erre érzékeny nézőket émelygés foghatja el. Mint amikor valaki szerpentinen utasként autózik, és hányingere támad a kanyargós úttól."

A teljes interjú ide kattintva érhető el. 

(Fotó: Origo)