A Magyar Szabadság Éve

Wittner Mária: Ezt mindenkinek látnia kell!

A Terror Háza Múzeum Egy akaraton 1956-2016 című kiállításának látogatói lélegzetelállító élményről számoltak be a tárlat megtekintését követően. Az 1956-os forradalom hőseit virtuális valóság segítségével bemutató kiállítás Schmidt Mária főigazgató szerint segít áthidalni a múlt és a jelen közötti távolságot.

Miután az elsők között tekintette meg az időszaki tárlatot, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter arról beszélt, döbbenetes hatást kelt a nézőben, hogy bepillantást nyerhet egy kihallgatás folyamatába, vagy éppen egy budapesti középiskola mindennapjaiba, 1956 után. „Ez számomra azt jelentette, hogy ez a technika fiatalok és idősek számára egyaránt méltóképpen visszaadja azt, hogy milyen lehetett az élet Magyarországon és milyen volt a megtorlás, a szabadság elleni fellépés az 1956-os forradalom eseményei után” – fogalmazott a miniszter.

L. Simon László államtitkár élményeiről szólva megjegyezte, a rövidfilmeket nézve olyan, mintha magunk is részesei lennénk a történéseknek. „Élményszerűvé, átélhetővé, érzelmi értelemben is katartikussá tenni csak a művészet erejével, a művészet eszközeivel lehet valamit. Ezek a rövidfilmek a maguk erejével szerintem nagyon hatásosak” – mondta L. Simon.

„Döbbenetes közelségbe hozza ’56 eseményeit” a kiállítás mindazok számára, akik nem lehettek jelen a hatvan évvel ezelőtt, akik viszont átélték, megrázóan élhetik át újra a történteket – összegzett Wittner Mária egykori ’56-os elítélt. „Én azt mondom, hogy mindenkinek el kell jönni. El kell jönni, mert ha valaki nincs tisztában a múltjával, akkor nem tud küzdeni, harcolni és építeni a jövőjét” – jelentette ki Wittner Mária.

A Terror Háza Múzeum vendégkönyvébe számos méltató bejegyzés került a megnyitót követően: „Az állandó kiállítást sokszor láttam már, de még mindig megunhatatlan számomra. Az időszaki kiállítás egy kellemes élmény, lehetne belőle állandót csinálni.” – fogalmaz egy látogató. Másvalaki szerint: „Fantasztikus, megható, megrendítő volt látni ezeket a kisfilmeket, melyek által aktív részese lehettem a történéseknek. Ezek a filmek teljesen érthetővé teszik és közelebb hozzák az eseményeket.”

 

Hírek