A Magyar Szabadság Éve

Schmidt Mária: A szentlőrinci-szentimrei emberek példája mutatja, hogy mindenkiben ott lakik a hős

A Tomory Lajos Múzeum 2017. február 20-án mutatta be a Kenyér és tank – 1956 pestszentlőrinci és pestszentimrei eseményei című kötetét. Az 1956-os Emlékév alkalmából újra kiadott könyvet Schmidt Mária, az ’56-os Emlékbizottság társelnöke és id. dr. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke mutatta be.

A Heilauf Zsuzsa történész szerkesztésében 2007 után újra kiadott kiadvány bemutatóján Schmidt Mária arról beszélt, 1956 olyan csodás pillanat volt a magyar nemzet életében, amikor „emberek millióinak szíve egyszerre dobbant”, és szinte mindenki „közös akaraton” volt.        

Az ’56-os Emlékév kormánybiztosa három okot sorolt fel, amiért „1956 szentlőrinci-szentimrei hősei nemzetünk legnagyobbjai közé emelkedtek”.
„Először is: önfeláldozásuk és kiállásuk a legkülönbözőbb korosztályok és generációk számára ad kézzel fogható mintát arra, mi a helyes, és hogyan őrizhetjük meg a bennünk lakozó jót”. Másodszor bebizonyították, hogy „a szabadság és a függetlenség minden közös jó forrása”, végül pedig példájukon keresztül láthatjuk, hogy „mindenkiben ott lakik a hős”, aki - Petőfi szavaival szólva – helyes döntésével képes „bajnok nemzetté tenni a teljes közösséget.”

Schmidt Mária ezután a kötet néhány főszereplőjét – Bányai Lászlót, Csürke Károlyt, Doufrain Piroskát – méltatta, akik önfeláldozó cselekedeteikkel hozzájárultak ahhoz, hogy mára hazánk szabad és független lehet.

„Ez a könyv fontos, mert nemcsak diagnózis, de gyógyszer is” – szögezte le az ’56-os Emlékév kormánybiztosa, aki szerint „olyan ez, mint amikor egy jó orvos végre elmondja, mi is a bajunk”, a jó diagnózis pedig „már fél gyógyulást jelent.” „Azt mondom tehát, ha Pestszentlőrinc és Pestszentimre hősei vérünkké válnak, olyan az, mintha védőoltást kapnánk rabság és diktatúra ellen. Oltsuk be magunkat és az utánunk érkező nemzedékeket!” – tette hozzá.

A kötet hat tanulmánya számba veszi a forradalom kerületi eseményeit, külön foglalkozik a helyi nemzeti bizottság vezetőjének életútjával, tevékenységével. Húsz visszaemlékezés mutatja be a legkülönbözőbb szempontokból a helyi történéseket, a kislexikonban pedig rövid életrajzok olvashatók a helyi események fontos résztvevőiről.

A Kondor Béla Közösségi Házban a kommunizmus emléknapja alkalmából szervezett könyvbemutatón közreműködött Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, aki klasszikus és '56-os kötődésű költők verseiből készített összeállítást, valamint a Kákics Zenekar és a Tébláb Művészeti Iskola tánccsoportja.

A 2007-es kiadványnál 25 oldallal bővebb kötetbe egy új tanulmány, két új visszaemlékezés, két elfeledett és felkutatott vers az 1960-as évekből, valamint két új forrás is bekerült. Javították és kiegészítették az országos, budapesti és helyi eseményeket párhuzamosan követő kronológiát, az áldozatok, elítéltek és helyszínek jegyzékét, a kislexikont, és böngészhetővé vált a kerületi ’56-os emlékhelyek listája is.

Az 1956-os Emlékbizottság támogatásával megjelent Kenyér és tank – 1956 pestszentlőrinci és pestszentimrei eseményei című kötet ingyenesen beszerezhető, online is elérhető a 18ker1956.hu honlapon.

Hírek